Beszélgetés Rajkai Zoltán színművésszel 

Megmagyarázhatatlan vonzalom egy Karinthy-vershez, megfoghatatlan, hirtelen látomás – már-már misztikusnak tűnő helyzetek, amelyeknek sorsfordító erejük volt Rajkai Zoltán életében. A negyvenesként is kamaszos külsejű színművész mégis úgy tartja: az igazán nagy horderejű változásokat tudatosan meghozott döntéseinek köszönheti.
 A sok híres színpadi és filmszerep ellenére viszonylag keveset tud Önről a közönség.

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
(Dante Alighieri: Isteni színjáték. Babits Mihály fordítása)

Dante idején még nem létezett pszichológia, az élet szakaszolásra vonatkozó elméleteket sem ismerték. A „kapuzárási pánik” fogalma csak évszázadokkal később kezdett közszájon forogni, Dante mégis olyan pontos képet fest nekünk az „életfelező válság” lényegéről, hogy szinte beleborzongunk. Elsősorban persze azok, akik jártak már – vagy éppen most bolyonganak – saját énjük rémisztő vadonjában.

Tünde története

Tünde születése megváltoztatta az életünket. Nem terveztük őt, hiszen költözés, életmódváltás előtt álltunk, bizonytalan helyzetben voltunk. Budapest mellől költöztünk el Debrecen mellé egy kisvárosba, hat héttel a szülés előtt. Két fiunk után kislányt vártunk. Egy császármetszés után titkon reméltem, hogy természetes úton születhet meg a harmadik gyermekem. Ő is így akarta: két és fél óra vajúdás után 2008. január 31-én berobbant az életünkbe. Erős volt, és gyorsan világra akart jönni. Sürgős dolga volt.

A kicsi lány, akit a karomban tartok, a vonásaimat hordozza, de csak a szívemben az enyém. Az édesanya, akinek a vonásait hordozom, s akinek boldogan féltő mozdulataival ölelem magamhoz a kicsijét, már nincs itt. Elment.